Miért viselkedünk másképp online?

Miért viselkedünk másképp online?

 

Az online világ szabadságot ad, azonnal összeköt minket másokkal és az információk széles tárháza áll a rendelkezésünkre bármikor. A kapcsolódás és a kommunikáció gyorsaságának árnyoldalát a hozzászólásoknál kereshetjük, hiszen mára egyfajta irányelv lett, hogy a kommentek olvasása veszélyes a lelki egészségre. De mi történik velünk az online világban, ami ennyi gyűlölködést, agressziót hoz ki belőlünk?

Megváltozik a közeg

Hiába derül ki egyre gyakrabban az ellenkezője, még mindig sokan azt hiszik, hogy az online világ egy párhuzamos sík, ahol nincsenek következmények és sebezhetetlenek vagyunk. Ez hatalmas önámítás, ugyanis a felelősségre vonás mellett a személyazonosság is kideríthető, ha olyan súlyossá válik az ügy. A gyűlöletbeszéd és az ehhez hasonló bántó, megalázó kommentek egyelőre, sajnos ritkán kevernek bajba bárkit is, de ettől még pusztító következményei lehetnek valaki más életében. Az úgynevezett online gátlástalanság (online disinhibition) elve abból indult ki, hogy megváltozunk, ha képernyőn keresztül kommunikálunk. Az előbb említett érinthetetlenség és a következmény nélküliség ennek két jellemző tünete.

De legalább ilyen fontos, hogy a borzalmas viselkedésünkért való felelősséget is elhárítjuk magunktól.  Mintha nem is mi gépeltük volna be a mondatokat, vagy nem is számítana ez az egész. Az online kommunikációnk egyik másik jellemzője, hogy érzelmeinket kevésbé tudjuk fékezni, kontrolálni. Ez a túl gyorsan megadott bizalom képében is megjelenhet, de leggyakrabban a fékevesztett dühvel és gyűlölettel találkozunk. Ugyancsak jellegzetesség a dehumanizáció, vagyis, hogy azt, akivel vagy akiről beszélünk nem tekintjük élő, lélegző, érző emberi lénynek. Távol van tőlünk, jó eséllyel nem ismerjük, talán képet sem láttunk róla soha. De ítélkezni, igazságot szolgáltatni tudunk, ahhoz elegendő információnk van, „természetesen”.

Fontos megemlíteni, hogy élőben, személyesen a 90% képtelen lenne minderre – a távolság azonban feloldja a belső fékeket és láncokat. Mindezt az aszinkron kommunikáció (vagyis a kommunikáció nem egyszerre, nem valós időben történik, mint élőben) is befolyásolja, hiszen percek vagy órák múlva reagálunk a másikra vagy kapunk reakciót olyasmire, amit lehet már el is felejtettünk. Ez nem csak a negatív érzelmeket szíthatja fel ismét, de fontos szerepe van abban is, hogy a dehumanizáció felüsse a fejét – hiszen nem érezzük azt, hogy egy élő emberrel beszélgetünk, mi „csupán” egy szövegre reagálunk.

Még ha ezeket a hatásokat, csapdákat nem is ismerjük, az alapvető emberség azt diktálná, hogy egy másik embert, ha ostobaságot csinált is, nem akarunk tovább gyötörni és kínozni. Az, hogy kiből milyen „szörny” bújik elő online, sokszor csak a jéghegy csúcsa. El lehet gondolkodni, hogy vajon ő milyen bánásmódot szeretne, ha valami hasonló történik – vele, vagy egy szerettével. De azt is jogos kérdésnek, hogy az acsarkodó, gyűlölködő felnőttel vajon hogyan bántak mások? Mit tapasztalat meg önmagáról a hibák, a megbocsátás és a szerethetőség terén? Talán sosem találkozott azzal a mondattal, ami ezt az egészet összefoglalja: „Még soha, senkit nem szidtak jobb emberré.”

Az online viselkedésünkre gyakorolt hatások (online disinhibition effect) összefoglalója:

  • anonimitás érzete
  • aszinkron kommunikáció
  • a felelősség hárítása
  • dehumanizáció
  • empátia csökkenése
  • az érzelmi fékek gyengülése

 

forrás: Villányi Gergő – https://digitalispszichologia.hu